Felvételi az Iskolába

A felvételi nem vizsga, nem szelektálás!

A felvétel során a következő szempontok érvényesülnek: Iskolaérett-e a gyermek? Waldorf-óvodába járt-e? Jár-e testvére az iskolába? Milyen az osztály várható összetétele?

A felvételizni szándékozó családok az iskola irodájában felvételi adatlapot kapnak és egy kérdéssort egy részletes gyermekleírás elkészítéséhez. Ezek benyújtása után az osztálytanító megállapodik a szülőkkel egy időpontban.

Ekkor a szülőkkel beszélget két tanár, és a gyermekről, a családról kérdezik őket. Ez igen fontos ahhoz, hogy egy átfogó képet kaphasson. Ezalatt az idő alatt a gyermekkel a leendő tanítója ismerkedik meg még egy tanár jelenlétében. Ez egyben egy iskolaérettségi vizsgálat is, ezért előzetesen ilyen igazolást nem kell a szülőknek kérniük sem az óvodában, sem a nevelési tanácsadóban.

Egy másik alkalommal az összes jelentkező gyermeket együtt hívjuk be egy délelőtti játékos ismerkedésre, mert a felvételi során fontos számunkra, hogy együtt tud-e majd együtt dolgozni a tanító a gyermekkel, a gyermek pedig a tanítóval és a többiekkel.

A felvételiztető tanárok tájékoztatása alapján a tanári konferencia dönt a felvételről. A szülők írásban nyilatkoznak arról, hogy elfogadják az iskola nevelési elveit és működési feltételeit.

Jelentkezési lap az első osztályba

Átvétel a felsőbb osztályokba

Legfontosabb kérdések az iskola váltás előtt:

  • Vajon a gyermek érdekét valóban szolgálja-e, hogy átjöjjön egy másik iskolából?
  • Lendít-e a fejlődésén, vagy gátolja őt, ha az új osztályközösségbe kerül?
  • Jó-e neki az új környezet?
  • Fontos szempont, hogy a gyermek hogyan illeszthető be az osztályba.
  • Vajon lehetővé teszi-e az osztály összetétele a gyermek felvételét?
  • Befolyásoló tényező lehet még a férőhely kérdése.

Ezekre a kérdésekre és szempontokra keresik felvételiztetők a választ. Egy beszélgetésből nem lehet biztonsággal megállapítani mindezt, ezért a gyermeket általában „vendégségbe” hívjuk a tanítás idejére. Lehetőséget kap, hogy megismerkedjen az itt folyó munkával, a többiekkel, és ők is megismerhessék az új társat. E találkozások sok kérdésre választ adnak, így segítenek a döntésben. A gyerekek hiteles jelzéseket adnak egymásról.

Jelentkezési lap a 2 – 8 osztályokba